Napjaink egyik legnagyobb kihívása minden ruházati cég számára a fenntartható termelés és a környezetvédelem. A promó piacon ehhez társul egy komoly árletörő hatás is, ami szöges ellentétben van a fenti célok megvalósításával. Ezt az ellentmondást a legtöbb gyártó az úgynevezett organikius, vagy bio pamut használatával próbálja ellensúlyozni. Viszont sajnos ez kevés: az erre vonatkozó szabványok kizárólag a gyapot termesztésére, jobb esetben a nyers fonalak gyártására terjed ki. Vagyis a gyapot termesztésnél megszerzett előnyöket a feldolgozás során el is veszítjük. A fenntartható, környezettudatos termeléshez ennél több kell. 

És itt felejtsük el az olcsó gyártás kínálta illúziókat!

A fenntartható termeléshez a növénytermesztésen túl a teljes folyamat felügyelete szükséges. Ennek egyik alappillére a FAIRTRADE, amit ma már szintén erre szakosodott intézetek vizsgálnak, felügyelnek és igazolnak. A FAIRTRADE egyszerűsítve annyit jelent, hogy az alapanyag termesztés, a feldolgozás, a késztermékek gyártása, a logisztikai folyamatok során a megrendelő a tényleges költségeken és a munkát végző emberek tisztességes munkadíján alapuló árat fizet ki a szállítóknak. És ha ezt végig visszük, kiszámoljuk a sok száz emberi kéz, technikai erőforrás alkalmazását, el is lehet felejteni az olcsó termékeket. Amig a piacot alacsony áru termékekkel elárasztó márkák egy normál pamut t-shirt előállításáért 1 euro alatti árat fizetnek ki, addig ugyanez a póló FAIRTRADE beszerzése 3-5 euro között is lehet.

A fenntartható termelés és termék előállítás másik alappillére az újrahasznosítás. Ez lehet pamut vagy műszál. Mindkettőnek vannak hátrányai, de mindkét esetben drágább az anyagelőállítás, mint a "szűz" fonalaknál. És általánosságban igaz hogy 100 % újrahsznosított anyag használatával a termékek élettartama jelentősen csökkenhet (főleg nagyobb méretű termékeknél igaz, pl egy baseball sapka esetében ez elenyésző hatás). Ez az oka, hogy keveni szokták az alapanyagokat. 

Ennek tudatában döntöttünk úgy, hogy a svéd COTTOVER termékeit megpróbáljuk beilleszteni portfóliunkba. Nem lesz könnyű értékesíteni a modelleket, de ha nem tesszük meg, akkor nem is mondhatjuk, nem is érezhetjük, hogy legalább megpróbáltuk.